Bemutatkozás

Kővári Tünde, okleveles gyógytornász, aerobic-edző és aquafitnesz-edző vagyok

2003-ban szereztem meg a diplomámat és lettem okleveles gyógytornász. Elhelyezkedtem a szociális ellátó szférában, ahol a gyerekeim születése előtt, 7 évig dolgoztam. Közben elvégeztem további tanfolyamokat, képzéseket (pl aerobic és aquafitnesz edző képzést a Fitnesz Akadémián, McKenzie terápiás tanfolyamot, kineziotape, SMR henger, intimtorna, gyógyúszás képzést, stb.), illetve tartottam fitnesz órákat, edzéseket is, valamint magán gyógytorna-kezeléseket.

Vallom az ép testben ép lélek elvet, életmódommá vált az egészséges életmód és a sport. Vendégeimnek, pácienseimnek úgy gondolom tehát, hogy hitelesen tudom képviselni az elvárt ideológiákat, kezelések miértjeit.

A GYES után, 2016-ban kialakítottam a saját kis rendelőmet a Gubacsi-híd lábánál, ahova várom a kedves vendégeimet. Ugyanitt évek óta végez a vállalkozásunk foglalkozás-egészségügyi ellátást.

Úgy gondolom, nagyon fontos a mozgásszervi megbetegedések, sérülések megelőzése a megfelelő életmóddal, bemelegítéssel, stb, de ha már megtörtént a „baj”, igyekszem legjobb tudásom szerint irányítani a felépülést. Ehhez nagyon fontos a páciens pozitív hozzáállása, aktív közreműködése is, hogy közösen tudjuk elérni a kívánt célt.

Várom jelentkezésüket az elérhetőségeimen!

Gyógytorna

Fontos tudni, hogy ...

Gyógytornával sokkal gyorsabban elérhető a felépülés,kialakítható és fenntartható az általánosjó közérzet.Személyre szabottspecifikus gyakorlatokkal, korrigált helyzetben végzett gyógytornával a mozgásszervi problémák (pl.: fájdalom, izomgyengeség, stb.) enyhítésére törekszünk. Azérintett izmok nyújtásával, a gyengültizmok erősítésével, a megfelelő mozgástartományban maradva, javíthatók azízületekélettani funkciói, a felborultizomerő-egyensúlyhelyreállítható.

Milyen esetekben várom jelentkezését?

  • csonttörés, izomhúzódás, szalagszakadás/húzódás, ficam
  • ízületi fájdalom: nyak, hát, derék, végtagok
  • várandós hölgyek, második trimesztertől
  • gerincferdülés
  • lábboltozat süllyedés (lúdtalp)
  • műtétre felkészítés, műtét utáni rehabilitáció
  • osteoporosis (csontritkulás)
  • egyes reumatológiai betegségek
  • gyengült medencefenék izmok (pl inkontinencia, azaz vizelettartási problémák)
  • életmódbeli változást keresők

Mire számítson egy gyógytorna foglalkozáson?

Az első alkalom egy anamnézissel kezdődik, amikor felmérjük a beteg állapotát, kikérdezve a pácienst, és egy alapos mozgásszervi vizsgálatot követően kialakítjuk azegyéni gyógytorna tervet, azaz gyakorlat sort.

Mit érünk el a gyógytornával?

  • erősítjük az izmokat, csontszerkezetet,
  • növeljük az inak és szalagok stabilitását, rugalmasságát
  • fokozzuk a vérkeringést, ezzel gyorsítva a gyógyulást
  • szinten tartjuk és javítjuk az ízületi mozgékonyságot
  • csillapítjuk a fájdalmat, jobb közérzetet biztosítunk

Szolgáltatások

  • Funkcionális gyógytorna
  • Sérülések rehabilitációja
  • Személyi edzéstervek
  • Életmód-, táplálkozási tanácsadás
  • Alakformáló programok (egyéni vagy kis csoportos)
  • SMR henger és egyéb stretching technikák
  • McKenzie-módszer
  • TENS készülékes kezelés
  • Kinesio tape ragasztás
  • Terhestorna, baba-mama torna
  • Gyerekeknek tartásjavító- és lúdtalp torna
  • Kezelést kiegészítő masszázs
  • Medencefenék fizioterápiája

Árak

Kezelések (55-60 perc):
12.000 Ft / alkalom
Első alkalom (60-90 perc):
15.000Ft
(kezelés előtt 24 órán belüli lemondás vagy meg nem jelenés esetén a díj 100%-a fizetendő):
Tape ragasztás:
3.000 Ft / izület vagy izom
(Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák)

Elérhetőség

Kővári Tünde, gyógytornász

Telefon: 06-30-336-9959 (hívható: hétköznap 9:00 - 16:00 között)

E-mail:

Rendelő: 1203 Budapest, Helsinki út 9. mfsz. 15.

Rendelési idő:
hétfő-péntek: 10:00-15:00-ig,
bejelentkezés alapján!

Jelentkezés

Kérem, töltse ki a lenti adatokat, keresni fogom, amint tudom! Köszönöm!

A csillaggal (*) jelölt mezők kitölése kötelező.